Világszínvonalú dzsesszmuzsika Pécsett a Pat Metheny Unity Grouppal és a Szőke Szabolcs Quartettel

Két különbözőképp világszínvonalú dzsesszkoncertnek lehettek fül- és szemtanúi a műfaj hívei Pécsett 2014 májusának és júniusának fordulóján a Kodály Központban és a Zsolnay Negyed E78-as termében: előbbiben az idén 60 éves világhírű amerikai gitáros, Pat Metheny lépett fel Unity Group együttesével május 27-én, telt ház előtt, míg június 4-én a Metronóm Jazz Klub keretében mintegy 50 főnyi közönség előtt adott az előbbihez színvonalában maximálisan hasonlító koncertet, a főleg világzenei produkcióiról ismert Szőke Szabolcs kvartettje.

Methenyék fellépésével újabb nagy egyéniséggel bővült a Kodály Központban fellépő gitáros világsztárok sora, hiszen Al di Meola, Mike Stern és Tommy Emmanuel után a hangszer egyik újabb nagy megújítója jött el Pécsre. Az amerikai Pat Metheny személyében ugyanis az egyik legkiválóbb gitárszintetizátorost hallhattuk, aki ebben a stílusban szinte minden kollégájára nagy hatással volt, legyen elég talán arra utalni, hogy a vele egyidős Al di Meola is vélhetőleg az ő hatására jelentette meg a teljesen akusztikus 1984-es „Cielo e terra” (Ég és Föld) lemez után 1985-ben a „Szárnyalás egy álmon át” (Soaring through a dream) című gitárszintetizátoros lemezét. De Metheny az érzékeny stílusú gitárjátéknak is nagy mestere, legyen szó akár a 6, vagy 12, sőt a speciális 42 húrú és négynyakú, úgynevezett Pikasso gitáron való játékra utalnunk. Mindebből azért csak egy kis ízelítőt kaphattunk, mert Methenyék legújabb, „Kin” című lemezük anyaga köré építették koncertprogramjukat, ami persze nem jelentette azt, hogy ne lettek volna remek duó, vagy szólóprodukciók is, s az együttes bemutatta a „konyhabelsőre” emlékeztető „Orchestration” elnevezésű, kézi vezérlésű, de gépek irányította, az élő játékot jól kiegészítő, „csengő-bongó” zenei rendszerét is.

A főszereplő természetesen Metheny volt, aki végig magával ragadóan gitározott legyen szó, akár a bensőségesebb, elmélyült játékról, akár a fúziós jellegű, dzsesszesebb gitározásról szó, s az is mindegy volt, hogy éppen melyik gitárján játszott, bár kétségtelen, hogy leginkább a 42 húroson és a gitárszintetizátoron való játéka volt még mindig máig megszokhatatlanul az újdonság erejével hatóan katartikus hatású.

De maximálisan igazat kell, hogy adjunk neki, amikor úgy nyilatkozott, hogy ez a mostani felállás csapatként az egyik legjobb, amellyel valaha dolgozott. A szaxofonos-fuvolás Chris Potter személyében egy egészen káprázatos és minden stílushoz maximálisan illeszkedő, szinte azonos rangú partnertársat kapott Metheny, talán csak fuvolázása volt néha kevésbé karakteres és nem eléggé jól hallható.

A bőgős-basszusgitáros Ben Williams és a dobos, Antonio Sanchez ritmikai játéka úgy tudott karakteresen feszes és precíz lenni, hogy sohasem vált „tolakodóvá”, ami például Sanchez esetében az egyik legjobb dobolást eredményezte, amit a Kodály Központban hallhattunk, jellemző, hogy sohasem „verte szét” dinamikailag, még szólóiban sem a többiek játékát, Methenyvel való páros játéka pedig egészen nagy élmény volt.

A Unity Group (Egyesített Csapat) legnagyobb nyeresége az olasz multiinstrumentalista, Giulio Carmassi billentyűs-énekes-fúvós csatlakozása volt a csapathoz, mert egyrészt teljesebbé tette az addig is tökéletesnek tetszően gazdag hangzásvilágot hangszeres játékával, másrészt vokális jelenléte is valami olyan elmélyültséget tükrözött, amely nagyszerűen illett Metheny ilyen stílusú gitározásához. Az Orchestration használatakor a Pat Metheny Group pedig még egy kicsit abba is beavatta a közönséget, hogy a kortárs, progresszív dzsessz legjobb pillanataiban fel tud érni a kortárs „komolyzene” színvonalára is, mégpedig úgy, hogy dzsesszes gyökerei révén, és az azokkal való „szintetizálással” az e téren még kevésbé jártas nagyközönségnek is tetsszen a produkció. Ami még tovább erősítette a telt házas közönségsikert, hogy Pat Metheny – akárcsak Tommy Emmanuel – rendkívül szerény és közvetlen hangon szólt a publikumhoz, s méltán dicsérte a Kodály Központ ezúttal valóban felsőfokon szóló akusztikáját, légkörét, vizualitásában is remek atmoszféráját, mely az egész „Kodályos csapat” munkáját is dicséri.

A magyar „világzenei dzsesszmuzsikálás” egyik legnagyobb csapata, az egykori Tin Tin Quartet tagjaiból újjáalakult Szőke Szabolcs Quartet adott világszínvonalú koncertet június 4-én este, a Metronóm Jazz Klub programsorozata keretében, a ZSÖK E78-as termében. Ahol két évvel ezelőtt már felléptek a pécsi Tavaszi Fesztivál keretében, de akkor Fekete – Kovács Kornél helyén egy kiváló olasz trombitás, David Boato volt Szőke Szabolcs, Szalai Péter és Juhász Gábor partnere, akikhez még Váczi Dániel szaxofonos is csatlakozott, s az a felállás is egészen kimagaslóan világszínvonalú együttmuzsikálást eredményezett. Az igazat megvallva nem is igazán számítottam arra, hogy az akkori, két fúvóssal felálló, de a szuper érzékeny trombitással, még a gitár-trombita „párbeszédekben” is egészen katartikus élményeket adó koncert hangulatát meg tudja akárcsak közelíteni ez a mostani, „hagyományos” felállás, de tévedtem, mert majdhogynem vele azonos rangú volt! S ennek egyik „oka” az volt, hogy Fekete – Kovács Kornél valami egészen fantasztikusan virtuóz, s rendkívül ihletetten improvizatív, különleges hangzáseffektekben és finom, halk játékban is igazán ihletett játékkal lepte meg a pécsi közönséget. Nem mondom, máskor is játszott már Pécsett nagyon jól, kontrolláltan tudatosnak tűnő stílusának minden erényét felmutatva, de ilyen spontaneitással, a társakhoz való maximális alkalmazkodással, igazi katarzist keltő hatással most hallhattuk őt legjobb formájában.

Meglepetésre az est másik főszereplőjévé a „legjobb kelet-európai tablásként” számon tartott Szalai Péter lépett elő, aki „otthon hagyva” tabla és más indiai ütőhangszerkészletét – az idézőjel annak szól, hogy ezt tudatosan tette, talán utaztatási, vagy a felállásból és a most játszott zenék stílusából adódó hangzásbeli okok miatt – a legkülönbözőbb „hagyományos” ütős hangszereken „tablázott”, melyek közül a nálunk „doboznak” elkeresztelt, hangfalszerű és alakú cajón („kahón”) volt az, amit olyan virtuózan szólaltatott meg, mind tablázással, mind dobseprűs játékkal, hogy még társai is el-elámultak, s hagyták nemegyszer, hogy vele fejeződjék be az adott szám improvizatív előadása. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy Szalai Péter olyan maximális alkalmazkodással figyelte társai játékát, hogy az még a legjobb dzsesszdobosok számára is példamutató lehetett volna.

A zenekarvezető-zeneszerző Szőke Szabolcs ezúttal leginkább a már két éve is megcsodált – afrikai eredetű, mbira nevű, fémlapos pengetős hangszer amerikai változatán, a – rassay mbirán játszott ezúttal is magával ragadó ihletettséggel, hol a kíséret hátterét nyújtva, hol pedig szólisztikus részletekben is megmutatva, hogy ez a hangszer messze túlmegy a szimpla ütőhangszeres karaktereken, ami érdekes módon leginkább a Szalai Péterrel folytatott ütőhangszeres kíséretekben derült ki leginkább. De szépek voltak a gitárral való együttjátszásai is, valamint az ezúttal ritkábban használt, balkáni vonós hangszeren, a gadulkán való, néha kissé érdesebb „megszólalásai” is.

A Pécsről elszármazott és a nemzetközi dzsesszéletben is jegyzett gitárossá vált Juhász Gábor ezúttal is játékának John Mc Laughlint idéző különleges finomságaival vonta magára a figyelmet, de nagyszerű volt az is, ahogy Szőke Szabolcs mellett Szalai Péter, s főleg Fekete – Kovács Kornél szólóira is reagált, anélkül, hogy előtérbe tolakodva azonos rangot követelt volna magának a duettben, vagy a csapathangzásban.

A Szőke Szabolcs Quartet 2014. júniusi pécsi Metronóm Klubbeli fellépése épp attól volt világszínvonalú, hogy a tagok úgy tudtak egészen káprázatosan virtuóz szólókat elénk varázsolni, hogy annak szinte egyetlen pillanata sem tűnt öncélúnak, hanem a sajátosan világzenei hangzásvilágot és ennek megfelelően jól felépített kompozíciót maximális egymásra figyeléssel szolgáló, azok zenei gondolatait ragyogóan kibontó, sőt továbbvivő, szintézisre törekvő zeneiséggel szólaltatták meg.

Fotó: Tóth László

Kovács Attila
Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő